Részletek
View less

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, szeptember 17./Agerpres/ - Csütörtök délután egy 20 fős csoport tagjai megtámadtak és bántalmaztak két újságírót és egy környezetvédő aktivistát a Suceava megyei Coşna községhez tartozó erdőben. A három bántalmazott férfi egy illegális fakitermelésről szóló dokumentumfilmet forgatott.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter pénteken Facebook-bejegyzésben reagált az esetre. "Elítélek minden hasonló cselekedetet, és azt szeretném, ha a Tiberiu Boşutar és a két újságíró ellen elkövetett tettekért felelős személyeket azonosítanák, hogy viseljék tettük törvényes következményeit" - írta.

A környezetvédelmi miniszter megemlítette, hogy néhány héttel ezelőtt találkozott személyesen a bántalmazott környezetvédő aktivistával, Tiberiu Boşutarral, akivel éppen az ő és kollégái által végzett munka fontosságáról tárgyaltak. Rámutatott, hogy az Erdőfelügyelő (Inspectorul Pădurii) alkalmazásban már körülbelül egymillió illegális fakitermelésről vagy -szállításról szóló bejelentést regisztráltak, ami azt bizonyítja, hogy az állampolgárok támogatják a falopás megelőzése céljából tett intézkedéseket.

Tánczos szerint a csütörtökön történt eset azt mutatja, hogy az illegális fakitermelők túl messzire mentek, elfogadhatatlan, amit tettek, annál is inkább, mert az erdővédők testi épségét, sőt, életüket veszélyeztették. Ha pedig kiderül, hogy a bántalmazók közül néhányan az erdészet munkatársai, őket azonnal ki kell zárni az ágazatból - szögezte le a miniszter.

Felszólította ugyanakkor az erdészettel és környezetvédelemmel foglalkozó hatóságokat, hogy mindenben működjenek együtt a nyomozó hatóságokkal, és segítsék őket a tettesek kilétének felderítésében. Hozzátette, a Suceava Megyei Erdőőrség már ellenőrzésekbe kezdett az érintett területen, minden észlelt rendellenességet azonosítanak, és ha kell, drasztikusan büntetnek.

A dornavátrai rendőrség pénteken öt, az agresszióban részt vevő személyt hallgatott ki.

Ionuţ Epureanu főfelügyelő, a Suceava Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta, hogy hivatalból büntetőeljárást indítottak testi sértés és rongálás miatt. Megerősítette, hogy a kihallgatott személyek között van az erdő tulajdonosa, valamint egy erdőmérnök is, és folytatják a nyomozást a többi bántalmazó azonosítására.

A Greenpeace Románia bejelentése szerint Tiberiu Boşutar aktivista, illetve Mihai Dragolea és Radu Constantin Mocanu újságírók az incidens áldozatai.

A szervezet számolt be arról is, hogy a húszfős csoport agyba-főbe verte a három említett személyt, és a felszerelésüket is tönkretették, minden rögzített anyaggal együtt. Két áldozat a kórházba vezető úton el is vesztette eszméletét, de jelenleg mindhárom áldozat állapota stabil - tájékoztattak a Facebookon a Greenpeace képviselői.
AGERPRES/(RO - szerző: Daniel BADEA, szerkesztő: Nicoleta GHERASI, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)

A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).

Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.

Sursa: Administrația Națională de Meteorologie
Sajtófigyelő
Beállítások

RÓLAD

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.