Részletek
View less

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, április 8. /Agerpres/ - Elhúzódhatnak a perek az alkotmánybíróság döntését követően, amely szerint az ítélet, csak indoklással együtt hirdethető ki - közölte szerda este a legfelsőbb bíróság elnöke.

Corina Corbu felhívta a törvényhozást, hogy sürgősen hozza összhangba a perrendtartási törvénykönyvet az alkotmánybíróság friss döntésével.

Románia Alkotmánybírósága (CCR) szerdán úgy döntött, hogy a bírói ítéletet annak kihirdetésekor meg kell indokolni.

Corina Corbu rámutat: a jelenlegi joggyakorlat, amely szerint az ítélet indoklását a kihirdetés után legtöbb harminc (esetenként kilencven) nappal kell közzétenni, ellentmond az alkotmánybíróság döntésének, s ezt a legsürgősebben orvosolni kell.

Az alkotmánybíróság szerint a bírói döntés utólagos megindokolása sérti az elítélt személy igazságszolgáltatáshoz és tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát.

A testület ezzel helyt adott a büntetőeljárási törvénykönyv azon cikkelye ellen benyújtott óvásnak, amely azt írta elő, hogy a bírói ítéletek indoklását az ítélet kimondása után legtöbb 30 napon belül meg kell fogalmazni.

A büntetőeljárási gyakorlat eddigi formájában - vagyis úgy, hogy az indoklás a büntető ítélet kihirdetése után született meg - sértette az alapvető emberi jogokat és szabadságokat, az egyén igazságszolgáltatáshoz és tisztességes bírói eljáráshoz való jogát. A bírói ítélet végrehajtása úgy, hogy annak megindokolása még nem látott napvilágot, sérti a személyes szabadsághoz, biztonsághoz és emberi méltósághoz való alkotmányos elveket, amelyek a jogállam alapvető értékei - érvel a CCR.

Következésképpen a bírói ítéletet annak kihirdetése napján kell megszövegezni és megindokolni - szögezi le az alkotmánybíróság.

A 30 napos határidőt általában nem tartották be a bírói testületek. Megtörtént az is, hogy a bírák az ítélet kihirdetése után egy évvel indokolták meg döntésüket - derül ki a tájékoztatásból. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU, HU - szerkesztő: ERDÉLY András)

A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).

Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.

Sursa: Administrația Națională de Meteorologie
Sajtófigyelő
Beállítások

RÓLAD

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.