Részletek
View less

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, február 12. /Agerpres/ - A legfőbb ügyészség lezárta az eljárást abban az ügyben, amelyben Klaus Iohannis államfő családját egy on-line kiadvány állítása nyomán azzal gyanúsították, hogy egy törvénytelenül megszerzett ingatlan bérbeadása miatt több mint 300.000 euróval tartozik az államnak, és megtagadja az összeg kifizetését.

Az ügyészek tájékoztatása szerint az ügyiratcsomót a büntetőeljárási törvénykönyv 16. cikkelye alapján zárták le, azzal az indokkal, hogy a feltételezett tetteket már más dossziék kapcsán kivizsgálták, és ezeket is lezárták.

A feljelentő a Răzvan Savaliuc újságíró által képviselt Jurindex Media kft. volt, amely a Lumeajustitiei.ro portált is működteti. A feljelentés Klaus Iohannis államfő, ennek felesége, Carmen Iohannis, illetve Radu Gabriel Bucşă közjegyző ellen irányult, akiket többek között hivatali visszaéléssel, okirathamisítással, pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsítottak.

A feljelentés szerint a Iohannis család nem fizetett vissza az államnak 320.000 eurót, amelyet egy olyan nagyszebeni ingatlan bérbeadásból kapott, amelynek törvénytelen módon jutott a tulajdonába.

2015-ben a brassói táblabíróság jogerős ítélettel megsemmisítette egy Klaus Iohannis által birtokolt nagyszebeni ingatlan adásvételi szerződését. A bírák azzal érveltek, hogy a Iohannis által vásárolt ingatlan az állam tulajdona, mivel a volt tulajdonosnak egyetlen törvényes örököse sem volt.

A feljelentést eredetileg az Országos Korrupcióellenes Ügyészséghez (DNA) nyújtották be, ám az elhárította az illetékességet, így a gyulafehérvári ítélőtáblához, utóbb pedig a legfőbb ügyészségre került.

Carmen Iohannist, az államfő feleségét 2019 februárjában hallgatták ki ebben az ügyben.
AGERPRES/( RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, szerkesztő: Georgiana TĂNĂSESCU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).

Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.

Sursa: Administrația Națională de Meteorologie
Sajtófigyelő
Beállítások

RÓLAD

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.