Részletek
View less

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, november 10./Agerpres/ - Bevallása szerint jólétért és a szavatolt jogokért szavazott az államfőválasztáson Viorica Dăncilă szociáldemokrata pártelnök, a PSD államfőjelöltje.

"A jólét, a szavatolt jogok Romániájára szavaztam, egy biztonságos és méltóságteljes Romániára, amelyben az embereknek nem kell attól tartaniuk, hogy mi lesz holnap, mert nincs, amit enniük, nincs pénzük gyógyszerre, a számlák kifizetésére. A nyugdíj- és fizetéscsökkentések ellen, a megszorítások ellen szavaztam" - nyilatkozta Dăncilă, miután leadta voksát a bukaresti Sfântu Sava Főgimnáziumban berendezett szavazóhelyiségben.

Hozzátette, azért ment korai órában, reggel 8 órakor voksolni, mert hozzászokott ahhoz, hogy reggel kezdi a munkát, miniszterelnökként is mindig ezt tette. "Ez egyfajta biztatás is, hogy valamennyi román állampolgár járuljon hozzá az ország jövőjének körvonalazásához, gyermekeink és unokáink érdekében (...). Én nagyon bízom a román népben, hiszek a román emberekben" - nyomatékosította.

A PSD-elnök férjével, Cristinel Dăncilával, valamint a szociáldemokrata alakulat alelnökével, Olguţa Vasilescuval együtt ment szavazni.

A szavazókör székhelye előtt többtucatnyi támogatója várta Dăncilát, akik sok sikert kívántak neki. AGERPRES/(RO - szerző: Daniel FLOREA, szerkesztő: Claudia STĂNESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).

Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.

Sursa: Administrația Națională de Meteorologie
Sajtófigyelő
Beállítások

RÓLAD

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.