Részletek
View less

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, március 1. /Agerpres/ - A román EU-elnökségnek sikerült meggyőznie a tagállamokat, az Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot, hogy egységes, több biztonsági elemet tartalmazó személyazonossági igazolványokra van szükség - közölte pénteken a belügyminiszter.

Carmen Dan úgy nyilatkozott, az egységes személyazonossági kártyák a tulajdonos fényképét és egy chipet tartalmaznak majd, két digitális ujjlenyomattal. Minderre szükség van, amennyiben a személyi igazolványokat határátlépésre is használják - érvelt a miniszter.

Hozzátette, hogy a szaktárca már kidolgozott egy projektet arra vonatkozóan, hogy a hazai jogszabályokat a nemzetközi törvényekhez igazítsa ebben a kérdésben. A tervezet jelenleg a parlament asztalán van.

Arról is tájékoztatott, hogy az Európai Unión belül közös keresési rendszert fognak létrehozni, amelynek segítségével egy tagállam rendőrei egyetlen keresési paranccsal minden, a rendszerben lévő adatbázisból le tudják majd hívni a keresett személyre vonatkozó információkat. Ez jelentősen megkönnyíti a körözés alatt álló személyek hollétének felderítését, és nagy segítséget nyújt a terrorizmus és az illegális bevándorlás visszaszorításában.

Közölte, az EP-vel és az Európai Unió Tanácsával közösen tárgyalnak az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (FRONTEX) hatékonyabbá tételéről az Unió külső határainak megerősítése érdekében. Dolgoznak a terrorista jellegű on-line tartalmak visszaszorításán is, amelynek egyik fő célja, hogy megakadályozzák a terrorista szevezeteket a gyerekek és a fiatalok toborzásában. Az utóbbi évek tapasztalata ugyanis arra utal, hogy a zsenge korú internetfelhasználók könnyen esnek a radikalizálódás csapdájába - tette hozzá a belügyminiszter.
AGERPRES/(RO - szerző: Daniel Alexandru FLOREA, szerkesztő: Georgiana TĂNĂSESCU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

A www.agerpres.ro weboldal tartalma kizárólag a tájékoztatást szolgálja.
Az AGERPRES hírügynökség által a weboldalon közzétett minden információ a vonatkozó törvényi előírások védelme alatt áll.
Tilos az oldal tartalmának másolása, átvétele, átszerkesztése, módosítása vagy bárminemű kiaknázása.
Erről a Felhasználási feltételek menüpont alatt talál bővebb információkat. Amennyiben igényt tart az AGERPRES hírügynökség híreire, kérjük, lépjen kapcsolatba a marketingosztállyal (marketing@agerpres.ro).

Hozzászólás küldésével Ön kötelezi magát az AGERPRES által a www.agerpres.ro oldalon megjelenő hozzászólások közzététele kapcsán megszabott feltételek betartására.

Sursa: Administrația Națională de Meteorologie
Sajtófigyelő
Beállítások

RÓLAD

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.