Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Sebastian Burduja kutatásért és digitalizálásért felelős miniszter csütörtökön kijelentette, hogy nem támogatja a közjogi méltóságok béremelését előíró törvénytervezetet.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) bukaresti első kerületi szervezetének elnöke a Digi24-nek nyilatkozva elmondta, hogy képviselőként nem szavazza majd meg a jogszabályt, mert nem tartja helyénvalónak, hogy egy nehéz gazdasági helyzetben a politikusok önmagukat jutalmazzák.

Megjegyezte azt is, hogy más uniós tagállamok minisztereinek a fizetése ötször nagyobb, mint a román kormány tagjaié, de ezt most nem tekinti mérvadónak.

A miniszter hozzátette, hogy a PNL-n belül nem egyeztettek a törvénytervezetről.

A szenátus első házként szerdán 92 támogató és 22 ellenszavazattal, négy tartózkodás mellett a közjogi méltóságok és a helyi választott tisztségviselők fizetésének emeléséről szóló tervezetet fogadott el.

A módosító indítvány beterjesztői, Turos Lóránd és Fejér László Ödön RMDSZ-es szenátorok szerint az intézkedés a "jelenlegi méltánytalanságokat" hivatott felszámolni. AGERPRES/(RO - szerző: Cătălin ALEXANDRU, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – [email protected].

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.