Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Beszterce, augusztus 16./Agerpres/ - A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) megszerezheti a szavazatok több mint 50 százalékát a soron következő parlamenti választásokon - véli az alakulat országos vezetőtanácsának elnöke, Claudiu Târziu.

A politikus egy keddi besztercei sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy az AUR-nak esélye van a szavazatok több mint felének a megszerzésére a 2024-es választásokon. "Nem ittam semmit, és a józan eszemnél vagyok. Nagyon jól tudom, mire alapozok, amikor ezt mondom" - fogalmazott Târziu. Hozzátette, a románoknak szükségük van az AUR-ra. "Lehet, hogy nem mi vagyunk a legnagyszerűbbek, de őszinték vagyunk, jó szándékúak, és nem sajnáljuk az energiát, hogy megvalósítsuk mindazt, amit mondunk" - nyomatékosította.

Az alakulat vezetőtanácsának elnöke azt is elmondta, hogy már dolgoznak a kormányprogramon, és az ebbe foglalt főbb elképzeléseket szeptemberben ismertetik. Ugyancsak jövő hónapban hozzák nyilvánosságra az AUR-kormány összetételének "első változatát". "Azért mondom, hogy az első, mert három csapatot szeretnénk alakítani 2024-ig, hogy ebből a háromból állítsunk majd össze egy jó kormányt Románia számára" - szögezte le, hozzátéve, a kormánytagok kiválasztásakor a hozzáértés lesz a fő szempont, nem az ismertség vagy a párttisztség. AGERPRES/(RO - szerző: Tina DUMITRESCU, szerkesztő: Marius FRĂŢILĂ; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – [email protected].

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.