Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, augusztus 11./Agerpres/ - Tíz romániai tanulóból hat nem ért egyet az új tanügyi törvény tervezetébe foglalt azon előírással, miszerint az érettségin egy minden szak számára közös írásbeli vizsgát tartanának, amelyen több tantárgyból is felmérnék a végzősök tudását - derül ki a World Vision Románia felméréséből.

A szervezet közleménye értelmében a felmérésben megkérdezettek 52 százaléka vidéki, 19 százalékuk kisvárosi, 29 százalékuk nagyvárosi diák.

Tízből hatan nem értenek egyet az érettségi keretében román nyelvből, matematikából, természettudományokból, történelemből, földrajzból és társadalomtudományokból tervezett közös írásbeli vizsgával, ugyanakkor tízből heten azt szeretnék, hogy maradjon kötelező vizsgatárgy a szaktantárgy.

A felmérésből az is kiderül, hogy tízből hat tanuló nem ért egyet azzal, hogy az 5-8. osztály tanulmányi átlaga ne számítson be a felvételijegybe. 35 százalék egyetért ezzel az előírással, 6 százalék nem válaszolt erre a kérdésre.

A tervezet többek között azt is előírja, hogy a főgimnáziumok felvételi vizsgát hirdethetnek. A megkérdezettek 44 százaléka úgy gondolja, hogy ez esetben csökkennének a hátrányos helyzetű gyerekek bejutási esélyei, míg 37 százalék szerint a többiekkel egyenlő esélyekkel indulnának.

A közoktatásról szóló törvény prioritásait illetően a legtöbben a digitalizációt jelölték meg a legfontosabb tényezőként, aztán a felzárkóztató oktatás és a napi egyszeri meleg étel biztosítása következik a sorban.

A megkérdezettek többsége szerint az Életre nevelés nevet viselő tantárgynak elsősorban az egészségügyi, a pénzügyi és a környezeti nevelésre kellene fókuszálnia. A felmérésben részt vevők több mint háromnegyede (77 százalék) azt szeretné, hogy a szexuális nevelés legyen kötelező tantárgy, 18 százalék nem tartja szükségesnek ezt, 5 százalék nem válaszolt a kérdésre.

A World Vision Románia szerint a diákok 85 százaléka érdeklődik az oktatási törvényekről szóló nyilvános vita iránt, és 79 százalékuk úgy véli, hogy a hatóságok figyelembe veszik a véleményüket e jogszabályok kidolgozásakor. AGERPRES/(RO - szerző: Irinela VIŞAN, szerkesztő: Claudia STĂNESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – [email protected].

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.