Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, augusztus 9./Agerpres/ - Marcel Ciolacu szerint Alexandru Rafila nem közölte megfelelően a jódtabletták kiosztásával kapcsolatos mondanivalóját. Úgy véli, a tárcavezetőnek vagy jobban együtt kell működnie kommunikációs csapatával, vagy le kell cserélnie azt.

Rafila a bukaresti Floreasca kórháznál tett hétfői látogatása után adott nyilatkozatában arra biztatta a 40 éven aluli személyeket, hogy mielőbb jelentkezzenek családorvosuknál a receptért, amelynek alapján átvehetik a jódtablettákat az erre kijelölt 2500 gyógyszertár valamelyikében. A tárcavezető hozzátette, ha nő a feszültség Ukrajnában, megtörténhet, hogy a jódtabletták iránti kereslet is nőni fog a készítményre jogosultak részéről.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kedden bírálta a minisztert e nyilatkozat miatt, amellyel szerintük pánikot kelt az emberekben, ugyanakkor megnehezíti a családorvosi rendelők tevékenységét.

"Így kell hitelteleníteni a romániai egészségügyi rendszert. Megvásárolsz tavasszal 30 millió jódtablettát, nyárig ide-oda tologatod, majd egy hétfői napon kiadod a riasztást, hogy az emberek mielőbb menjenek a receptért családorvoshoz. Teszed mindezt az orvosokkal való előzetes egyeztetés és tájékoztató kampányok nélkül. Bravó, miniszter úr! Remélem, hogy az emberek nem fogják azonnal bevenni ezeket a tablettákat" - nyilatkozta Adrian Wiener USR-képviselő, az alsóház egészségügyi bizottságának alelnöke.

A téma kapcsán a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu kedden azt mondta, Alexandru Rafila nem közölte megfelelően a mondanivalóját és nem érvelt rendesen. Szerinte a miniszter nyilatkozatával csak elejét akarta venni annak, hogy egy ukrajnai katasztrófa esetén az emberek megrohamozzák a rendelőket, de rosszul kommunikált. "A szándéka nem volt rossz. Szerintem jobb együttműködésre van szükség a kommunikációs csapatával, vagy le kellene cserélnie azt. Nem szégyen váltani, ha valami nem működik" - fogalmazott Ciolacu. AGERPRES/(RO - szerző: Dana PICIU, szerkesztő: Florin MARIN; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – [email protected].

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.