Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, augusztus 5. /Agerpres/ - A közigazgatási bíróságon készül beperelni a kormányt Ludovic Orban, amiért elmulasztotta kiírni az időközi helyhatósági választásokat azon a több mint 40 településen, ahol megüresedett a polgármesteri tisztség vagy feloszlatták a helyi tanácsot.

Az ellenzéki Jobboldal Ereje (FD) elnöke pénteken a Facebook-oldalán emlékeztetett: az Állandó Választási Hatóság (AEP) már a múlt évben értesítette a kormányt arról, hogy vezető nélkül maradt több helyi önkormányzat. Ennek ellenére az akkori Cî?u-kabinet nem írta ki a törvényben előírt 90-napon belül az időközi választásokat az érintett településeken. 'A választások kiírásának elutasítása a legsúlyosabb csapás a demokráciára' - írta a politikus.

A pártelnök közölte: pénteken iktatott egy panaszt a kormánynál. Ha pedig a Ciucă-kabinet továbbra sem fogadja el az időközi helyhatósági választások kiírásáról szóló határozatot, akkor a közigazgatási bírósághoz fordul ebben az ügyben. A bíróságtól kérni fogja azt is, nyilvánítsa semmisnek azokat az iratokat, amelyeket a 90 nap eltelte után írtak alá az érintett önkormányzatok ideiglenes vezetői. AGERPRES/ (RO - szerző: Dana PICIU, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – [email protected].

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.