Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, augusztus 1. /Agerpres/ - A bűncselekmény elévülése miatt megmenekülhet a börtönbüntetés letöltésétől a Minőség trófeája néven ismert büntetőper egyik elítéltje.

Diana Gasparovici-ra, az állami építkezési felügyelőség korábbi helyettes főfelügyelőjére tíz évvel ezelőtt, 2012 júniusában 5 év letöltendő szabadságvesztést szabott ki a bukaresti törvényszék hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt. Ugyanebben a perben Adrian Năstase volt kormányfőt két év börtönre ítélték.

Diana Gasparovici még az ítélethirdetés előtt elmenekült az országból, és a román hatóságoknak tíz éven keresztül nem sikerült a nőt kézre kerítenie. Végül idén júniusban a rendőrség közölte, hogy Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ adatai szerint az elítélt a svédországi Forslovban tartózkodik.

Csakhogy szintén júniusban Diana Gasparovici az ügyvédjei révén megfellebbezte a büntetése végrehajtását, a bukaresti törvényszék pedig úgy döntött, hogy elévült az a bűncselekmény, amivel az elítéltet megvádolták. A törvényszék döntése megfellebbezhető.

A büntetőeljárási törvénykönyv 598. cikke szerint a bűncselekmény elévülése esetén a kiszabott büntetés végrehajtása megfellebbezhető. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – [email protected].

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.