Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, június 30. /Agerpres/ - A kormány csütörtökön elfogadott sürgősségi rendelete értelmében 150-ről 300-ra emelik a Meleg étel az iskolában programban részt vevő iskolák számát - közölte Sorin Cîmpeanu.

Az oktatási miniszter elmondta, miután a program hat éven át kísérleti fázisban volt, most úgy döntöttek, hogy kiterjesztik háromszáz iskolára, így a jövő tanévtől 140.000 tanuló részesül meleg ételben. A program költségvetése 354.900.000 lej, tízszer nagyobb, mint a hat évvel ezelőtti startnál.

A Meleg étel az iskolában program az Egészséges étel az iskolában átfogó koncepció részeként valósul meg. Utóbbit a kormány kezdeményezte, költségvetése több mint egymilliárd euró, kedvezményezettjeinek száma pedig 2022 és 2027 között eléri az egymilliót.

Cîmpeanu azt is elmondta, hogy a korai iskolaelhagyás megelőzésére irányuló stratégia négy alappilléren nyugszik: az egyik az iskolai étkezés biztosítása, a második az ingyenes szállítás, harmadik a motiváló ösztöndíjrendszer, a negyedik pedig az iskolaelhagyás visszaszorítását célzó országos program.
AGERPRES/( RO - szerző: Irinela VIŞAN, szerkesztő: Georgiana TĂNĂSESCU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – [email protected].

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.