Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Brüsszel, június 27. /Agerpres/ - Romániában tesz látogatást hétfőn és kedden Věra Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke.

Az Európai Bizottság romániai képviseletének tájékoztatása szerint az alelnök az együttműködései és ellenőrzési mechanizmusról (MCV), a jogállamiságról, az igazságügyi reformokról, az Ukrajnában dúló háborúról, a sajtószabadságról és a félretájékoztatás visszaszorításáról tárgyal majd a romániai illetékesekkel.

Věra Jourová hétfőn találkozik a román államfővel, a miniszterelnökkel, az országos audiovizuális tanács és az országos hírközlési hatóság képviselőivel, és meglátogatja az ENSZ által létesített menekültközpontot is.

Kedden az igazságügyi miniszterrel, az alkotmánybíróság elnökével, a belügyminiszterrel, valamint igazságszolgáltatási intézmények és egyesületek képviselőivel folytat megbeszélést az EB alelnöke.

Ugyanaznap részt vesz az európai ügyekkel foglalkozó, a jogi és a kulturális kérdésekkel foglalkozó parlamenti bizottságok együttes ülésén is, a sajtó képviselőivel pedig a sajtószabadságról, az újságírók biztonságáról tárgyal.
AGERPRES/(RO - szerző: Mariana IONESCU, szerkesztő: Ionuţ MAREŞ, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – [email protected].

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.