Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, június 22./Agerpres/ - A Környezetvédelmi Őrség volt vezetője, Octavian Berceanu is indul a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöki tisztségéért.

Berceanu egy szerda esti Facebook-bejegyzésben azt írta, maga is megpályázza az elnöki pozíciót, "mert a tagoknak jogukban áll szabadon véleményt nyilvánítani, joguk van ahhoz, hogy megértsék és támogassák őket". "Azért indulok, mert a román állampolgárok azért szavaztak, hogy képviseljük őket, feltételek nélkül, bármilyen nehéz is ez számunkra. Ezt fogjuk tenni" - fűzte hozzá.

A pártelnökválasztás első fordulóját július 6-a és 10-e között, a második fordulót július 11-e és 15-e között tartják. Az eredményeket a július 16-i online kongresszuson érvényesítik.

Az USR ügyvivő elnöke, Cătălin Drulă május 21-én jelentette be, hogy jelölteti magát az alakulat elnöki tisztségére, hangsúlyozva, bebizonyította már, hogy a tettek embere, és konkrét eredményeket tud felmutatni, "nem steril blablát".

Június 15-én a párton belüli, Bátorság Romániáért nevet viselő platform képviselői is közölték, hogy június végéig előválasztáson döntenek pártelnökjelöltjük személyéről. Eddig Allen Coliban brassói polgármester, valamint Cătălin Teniţă és Mihai Poliţeanu képviselők jelezték az előválasztáson való indulási szándékukat. AGERPRES/(RO - szerző: Irinela VIŞAN, szerkesztő: Andreea ROTARU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – [email protected].

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.