Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Târgovişte, május 27./Agerpres/ - Szakmaiatlanságról és gyengeségről tettek tanúbizonyságot a román állami intézmények Novák Katalin köztársasági elnök romániai látogatása kapcsán - véli a szenátus külügyi bizottságának elnöke, Titus Corlăţean.

A szociáldemokrata párti politikus egy pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, a román állam politikai és diplomáciai szinten is rosszul kezelte a magyar köztársasági elnök látogatását. Mint hangsúlyozta, a frissen megválasztott Novák Katalinnak "a szabályoknak megfelelően" előbb hivatalos vagy munkalátogatást kellett volna tennie Romániában, amelynek magában kellett volna foglalnia egy megbeszélést Klaus Iohannis államfővel, és csak ezután következhetett volna a magánlátogatás. "Ez sajnos nem így történt, és ezért elsősorban a román elnöki hivatal és Klaus Iohannis államfő a felelős, mert megengedték, hogy erre a zavaró szimbolisztikával is telített erdélyi magánlátogatásra sor kerüljön" - fogalmazott.

A politikus szerint Bukarestnek diplomáciai úton, "diszkréten" Budapest értésére kellett volna adnia, hogy a látogatás ebben a formában "nem alkalmas". Hozzátette, a román állam hibázott, amikor lehetővé tette ezt a látogatást, amelyen "a román nemzetet és a román államot igen zavaró tényezők merültek fel".

"Ha valaki Romániába jön, és Magyarország elnökeként valamennyi magyar elnökének vallja magát, azt állítja, hogy minden magyart képvisel, beleértve a román állampolgárságú és Romániában élő magyarokat is, az politikailag elfogadhatatlan, és erre megfelelő választ kellett volna adni" - nyomatékosította, hozzátéve, mindez az illetékes intézmények gyengeségéről és szakmaiatlanságáról árulkodik. AGERPRES/(RO - Cornelia DUMITRU, szerkesztő: Antonia NIŢĂ; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – [email protected].

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.