Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, május 16./Agerpres/ - Az előrejelzések szerint a következő két hétben (május 16. és 29. között) változékony időjárás várható; kezdetben hűvösebbek lesznek a napok, az esőzések inkább a második hétre lesznek jellemzőek - derül ki az Országois Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentéséből.

Erdélyben 22-24 Celsius nappali csúcsértékekkel indul a hét, amit fokozott lehűlés követ, így május 18-án már legtöbb 13 fok várható napközben. Ezt követően fokozatosan melegszik fel ismét a levegő, 22-én már ismét 24 fokot mérhetünk. Május 23-a és 29-e között 22-23 fok körül stabilizálódnak a nappali csúcsértékek. A jelzett időszak első három éjszakáján 8-9 fokig hűl le a levegő, 19-20-án azonban csak 3-4 fok lesz éjszaka. 22-23-án ismét enyhébb, 8-9 fokos minimumokat mérhetünk, és ez a tendencia kitart a kéthetes időszak végéig. Esőre leginkább 17-én és 18-án, majd 22-e és 29-e között kell számítani.

A Bánságban és a Körösök vidékén az első napokban nagyon meleg lesz, a csúcsérték 28 fok körül alakul, de ezután olyan fokú lehűlés következik, hogy 18-án már csak 19-20 fokig melegszik fel a nappali levegő, 21-én pedig már ismét 28 fok várható. Ezt követően fokozatosan csökkenek a nappali maximumok, május 22-e és 29-e között átlagban 24-26 fokos csúcsértékekre lehet számítani. Az első éjszakák minimumai 12 fok körül alakulnak, május 19-én azonban 5 fokos minimumra is lehet számítani a regióban. Május 22-étől kezdődően ismét enyhébbek lesznek az éjszakák, 12-13 fokos minimum értékekkel, egészen a kéthetes időszak végéig. Csapadék május 17-én, majd 22-e és 29-e között valószínű.

A hegyvidéken a kezdeti 14-16 fokos csúcsértékek 5 fokig csökkenek le május 18-ára. Ezt követően enyhén melegszik napról napra az idő, május 21-22-én átlagban 15 fok körüli maximumokra lehet számítani. Május 23-a és 29-e között ennél valamivel hűvösebb lesz nappal, 12-14 fok. Az éjszakák hidegek lesznek: kezdetben 5-6 fokos minimumok lesznek a jellemzők, de 19-én már fagypont alá csökken az éjszakai levegő hőmérséklete. A fokozatos enyhülés következtében május 22-e után 5-7 fokon stabilizálódnak a minimumértékek. Csapadékra május 17-e és 19-e között, majd 22-e és 29-e között kell számítani.
AGERPRES/(RO - szerző: Daniel BADEA, szerkesztő: Andreea MARINESCU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – [email protected].

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.