Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, január 25./Agerpres/ - A január 5-i indítása óta eltelt első két hétben több mint 9200 hívást regisztráltak a gyermekek bántalmazásának, kizsákmányolásának és elhanyagolásának bejelentésére szolgáló egységes 119-es telefonszámon - közölte kedden Mădălina Turza, a miniszterelnöki kancellária államtanácsosa.

Tájékoztatása szerint az összesen 9265 hívás közül 6196-nak a kezdeményezője csak azt akarta ellenőrizni, hogy működik-e a segélyvonal.

A hívások nyomán a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok mobil egységei 81 esetben tartottak sürgős helyszíni vizsgálatokat családoknál. Összesen 1706 esetet tanácsadással, az illetékes szakszolgálathoz irányítással, közvetítéssel, illetve sürgős beavatkozással oldottak meg.

Országosan jelenleg 1804 esetet vizsgálnak a gyermekvédelmi hatóságok, amelyek képviselői szociális ankétokat végeznek, monitorozzák, illetve tanácsokkal látják el az érintett családokat.

Az egységes 119-es telefonszámon főként fizikai, pszichikai és szexuális bántalmazással, elhanyagolással, bullyinggel és kéregetésre való kényszerítéssel kapcsolatos eseteket jeleztek a diszpécserszolgálathoz forduló gyerekek és felnőttek. Többen gyermekjogra vonatkozó információkról érdeklődtek.

Az egységes 119-es telefonszám kiszolgálására a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok állandó ügyfélszolgálati irodát működtetnek. A terepen vizsgálódó mobil egységekben pszichológusok, szociális munkások vesznek részt, a hívásokat rögzítik, és lehetséges a hívó fél azonosítása és helymeghatározása is. AGERPRES/(RO - szerző: Iulia CARCIOG, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – [email protected].

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.