Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, október 12./Agerpres/ - A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az egyetlen politikai alakulat, amely megoldást kínált a jelenlegi válság feloldására - jelentette ki kedden az alakulat elnöke, Dacian Cioloş, hozzátéve, senkinek nem kell aggódnia politikai pályájáért vagy esetleges államfőjelöltségéért.

Dacian Cioloş egy keddi Facebook-bejegyzésben azt írta, miután Klaus Iohannis államfő felkérte kormányalakításra, számos "aggodalmaskodó" üzenetet kapott, amelyek szerint "politikai csapdába" csalták őt, hogy ellehetetlenítsék esetleges indulását az államfői tisztségért. Az USR elnöke bejegyzésében rámutatott, a törvényhozók számát tekintve alakulata ugyan csak a harmadik a parlamenti pártok sorában, de az egyetlen, amely megoldást kínált a jelenlegi válság feloldására.

"Nem vagyunk a párton belüli problémáink foglyai, nem játsszuk meg a politikai válságot a két év múlva esedékes szavazatokra gondolva. Egyszerűen azt tesszük, amit egy politikai pártnak tennie kell: felvállalunk egy válsághelyzetet, és ennek súlyosságával arányos a reakciónk" - fogalmazott.

Az USR elnöke szerint teljesen elhibázott az a feltevés, miszerint kormányalakítási magbízatásának a tétje az időhúzás, jelenleg ugyanis nincs abban a helyzetben az ország, amely megengedné a döntéshozatal elodázását.

Dacian Cioloş hozzátette, nem az ő politikai pályafutása vagy államfőjelöltsége miatt kell aggódni, hanem inkább azért, hogy naponta emberek százai halnak meg a járványban, vagy hogy sokaknak nem lesz amiből kifizetniük a téli számlákat. AGERPRES/(RO - szerző: Florentina PEIA, szerkesztő: Claudia STĂNESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.