Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, szeptember 22./Agerpres/ - Megválik edzőjétől, Darren Cahilltől - közölte szerdán a Facebook-oldalán Simona Halep.

'Hat csodálatos év után Darren és én eldöntöttük, hogy befejezzük a szakmai együttműködésünket. Köszönöm, D, hogy jobb teniszezővé és jobb emberré tettél' - írta bejegyzésében a világranglistán a 14. helyen álló teniszező.

Halep és Cahill együttműködése 2015-ben kezdődött, de 2019-ben szünetet tartottak, amit az ausztrál szakember "családi okokkal' magyarázott.

Halep Cahill oldalán nyerte meg a pályafutása első Grand Slam-tornáját 2018-ban Roland Garrosban, a 2017-es és a 2018-as évet pedig a világranglista élén zárta.

Miután 2019-ben megvált Cahilltől, közvetlenül az Australian Open után, Halep megpróbált együtt dolgozni a belga Thierry Van Cleemputtal, ám a dohai torna után elváltak útjaik, amit összeférhetetlenségükkel magyaráztak.

2019 márciusában Simona Halep bejelentette, hogy Daniel Dobre román edzővel fog dolgozni. Együttműködésük fénypontját a teniszező júliusi wimbledoni tornagyőzelme jelentette. 2020-tól Halep edzője újra Darren Cahill lett.

Halep az idei szezonban többször is megsérült, egy alkalommal nagyon súlyosan, ami miatt augusztusig nem léphetett pályára, így kihagyott két Grand Slam tornát (Wimbledont és Rolland Garrost), nem játszott az olimpián, és a világranglistán a tizedik hely alá csúszott.

A szeptember 27-én 30 évet töltő Simona Halep a múlt héten férjhez ment Toni Iuruchoz. Korábban bejelentette, hogy az idei szezonban részt vesz az Indian Wells-i, a moszkvai és egy kolozsvári tornán (Transylvania Open) abban a reményben, hogy kijut a november 10-17. között zajló guadalajarai világbajnokságra. AGERPRES (RO - szerkesztő: Mihai ŢENEA, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.