Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, szeptember 14. /Agerpres/ - A képviselőház házbizottsága úgy döntött, hogy elfogadja a szenátus alkotmányossági bizottsága által kifejtett, a kormánynak kedvező álláspontot az alkotmánybírósági beadvánnyal kapcsolatban, miszerint az USR PLUS és az AUR által benyújtott bizalmatlansági indítvány kapcsán alkotmányos természetű jogi konfliktus áll elő - közölte kedden Florin Roman, a képviselőház alelnöke.

Román hozzátette, a szenátus alkotmányossági bizottsága által kifejtett, a kormánynak kedvező álláspontot a képviselőház elküldi az alkotmánybíróságnak.

Arra a kérdésre, hogy a két házelnöknek volt-e beleszólása ebbe a döntésbe, Roman azt mondta, az alsóház házbizottsága úgy ítélte meg, hogy az alkotmányos természetű jogi konfliktus a kormány és a parlament között állt elő, és nem a miniszterelnök, a képviselőházi elnök és a szenátusi házelnök között.

Kifejtette, ő maga alá fogja írni ezt az álláspontot, mert a képviselőház házelnöki feladatait látja el.

Javaslatát 9 támogató, 3 ellenszavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a testület.

A szenátus alkotmányossági bizottsága szintén kedden kedvezően véleményezte Florin Cîţu miniszterelnök alkotmányossági óvását a bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban. A PNL, PSD és RMDSZ nyolc törvényhozója helyezkedett arra az álláspontra, hogy valóban fennáll az alkotmányos természetű jogi konfliktus. Az USR és az AUR 3 képviselője ellene szavazott. Minderről Simona Spătaru, az USR PLUS szenátora számolt be a Facebookon.

A véleményezésben a bizottság arra kéri a taláros testületet, hogy alkotmányos természetű jogi konfliktust állapítson meg a parlament és a kormány között, mivel "A Cîţu-kormány menesztése, Románia egyetlen esélye a túlélésre" című bizalmatlansági indítványt az alkotmány 113-as cikkelyének megsértésével nyújtották be.
AGERPRES/(RO -szerző: Alina NOVĂCEANU, szerkesztő: Florin MARIN, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.