COD GALBEN: 02-08-2021 ora 10 Intre disconfort termic ridicatInterval de valabilitate se va semnala disconfort termic ridicatInterval de valabilitate

Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, július 20./Agerpres/ - Kihirdették a versenytárgyalást az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakasza munkálatainak befejezésére - jelentette be kedd reggel a Facebook-oldalán Cătălin Drulă szállításügyi miniszter.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a 'problémás' sztrádaszakasz megépítéséről szóló szerződést 2015-ben hirdették meg és írták alá a kivitelezővel, a munkálatok pedig egy évre rá kezdődtek el. A 15 kilométeres pályaszakasznak 12 hónap alatt kellett volna megépülnie, de 2021-ig csak a 40 százaléka készült el, majd a kivitelező cég fizetésképtelenné vált.

Cătălin Drulă felidézte: mivel idén öt hónap alatt csak 1 százaléknyit haladtak a munkálatok, a közúti infrastruktúráért felelős országos társaságnak (CNAIR) nem volt más választása, mint felmondani a szerződést. Tavasszal a bíróság felfüggesztette a szerződés felmondását, ám júliusban elfogadta a hitelezőknek azt a kérését, hogy induljon csődeljárás a vállalkozás ellen. Ezzel a szerződés felmondása jogerőssé vált, és ki lehetett hirdetni egy új versenytárgyalást a sztrádaszakasz munkálatainak befejezésére.

Az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakaszának megépítésére kiírt versenytárgyalást a Straco Grup Kft., a Total Road Kft. és a Specialist Consulting Kft. alkotta konzorcium nyerte meg 2015-ben. AGERPRES/(RO - szerkesztő: Oana TILICĂ, HU - szerkesztő: CSEKE Péter)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.