Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, június 24./Agerpres/ - Meghalt egy Argeş megyei nő, akinél utólag kimutatták a koronavírus delta variánsát. Ez az első haláleset Romániában, amelyet ennek a vírustörzsnek tulajdonítanak.

A 72 éves - társbetegségként elhízással és magas vérnyomással küzdő - nő légzési elégtelenséggel került kórházba június 7-én. Állapota rohamosan romlott, majd június 18-án meghalt. Előzőleg mintát vettek tőle és elküldték a Cantacuzino Intézethez, amely csütörtökön közölte, hogy kimutatták a mintában a koronavírus delta variánsát - magyarázta a piteşti-i kórház intenzív terápiás osztályának vezetője, Luminiţa Galbenu.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerdán ismertetett előrejelzése alapján augusztus végére a koronavírus Indiában azonosított delta változata okozza majd a fertőzések 90 százalékát az Európai Unió országaiban.

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) adatai szerint június 20-áig 44 fertőzöttnél azonosították a koronavírusnak ezt a változatát. Románia esetében egyelőre nem beszélhetünk e variáns közösségi terjedéséről - tették hozzá. AGERPRES/(RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Urmăreşte ştirile AGERPRES pe WhatsApp şi pe GoogleNews


Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Informaţiile transmise pe www.agerpres.ro pot fi preluate, în conformitate cu legislaţia aplicabilă, în limita a 500 de semne. Detalii în secţiunea Condiţii de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactaţi Direcţia Marketing - marketing@agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.