Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Botoşani, április 23./Agerpres/ - A belügyminisztérium tavalyhoz képest 75 százalékkal nagyobb összeget szán idén beruházásokra, és az egyik fő cél a rendőr-főkapitányságok és az őrsök székhelyéül szolgáló épületek felújítása, tekintve, hogy több mint ezer őrsnél még az udvaron van a mellékhelyiség - jelentette ki a tárcavezető.

Lucian Bode rámutatott, míg tavaly 84 millió lejt fordíthattak beruházásokra, az idei költségvetésben ez az összeg 150 millió lejre emelkedett. A ráfordítások növelését "a rendvédelmi rendszer sebezhetőségeivel" indokolja a miniszter. Ezek közé sorolta azt is, hogy több mint ezer rendőrőrsnél "még az udvar végében van a vécé".

A tárcavezető két új Botoşani megyei rendőrségi épület avatóünnepségén beszélt erről. Ugyanakkor felhívta az illetékes hatóságok figyelmét, hogy ne csak az állami költségvetésből elkülönített összegekre alapozzanak a rendőrségi székhelyek korszerűsítésének tervezésekor, hanem uniós alapokra is, majd kiemelte, javítani kell az ilyen projektek gyakorlatba ültetésének hatékonyságán, mert ezzel is gondok vannak jelenleg.

Bode elmondta még, a kormány kezdeményezni fog egy törvénymódosítást, amely lehetőséget biztosítana az önkormányzatok számára arra, hogy rendőrőrsök vagy más, nem a tulajdonukban levő épületek felújítását is finanszírozhassák. AGERPRES/(RO - szerző: Cristian LUPAŞCU, szerkesztő: Karina OLTEANU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.