Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, március 11. /Agerpres/ - Bizonyos jövedelemtípusok, például az órabér vagy a jogdíjak, mentesülnek azon törvénytervezet hatálya alól, amely megtiltja a nyugdíj és a fizetés halmozását a közszférában - nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján Raluca Turcan munkaügyi miniszter.

Turcan közölte: a törvénytervezet azoknak a helyzetét szabályozza, akik a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozni szeretnének. A tervezet 70 éves korig teremt erre lehetőséget. 'Jogról beszélünk, nem kötelességről, és ez a jog kizárólag az alkalmazottat illeti meg. A törvényes nyugdíjkorhatár elérésével mindenki nyugdíjba vonulhat, mindenféle korlátozás nélkül' - szögezte le Turcan.

A miniszter hozzátette, kivételt fognak képezni a jogszabály hatálya alól azok a nyugdíjkorhatár után is dolgozó személyek, akik szerzői jogdíjban részesülnek, az oktatási törvény vonatkozó rendelkezéseiben felsorolt tanárok, a hármas fokozatú rokkantak, a Román Akadémia tagjai, illetve olyan köztisztségviselők, akiknek még nem járt le a mandátumuk a nyugdíjkorhatár elérésekor.

Ugyanakkor kivételt fognak képezni azok is, akik órabérért dolgoznak - tette hozzá Turcan.
AGERPRES/(RO - szerző: George COMAN, szerkesztő: Andreea MARINESCU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.