Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, február 21./Agerpres/ - Már jövő héten elkezdődhet a tanügyi alkalmazottak koronavírus elleni oltása, az ezzel kapcsolatos döntést hétfőn hozza meg a COVID-19 elleni oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) - közölte a tanügy-minisztérium.

A szaktárca tájékoztatása szerint az oltásra való előjegyzéshez a tanfelügyelőségeknek és az egyetemeknek mielőbb el kell küldeniük a megyei közegészségügyi igazgatóságokhoz azoknak a tanügyi dolgozóknak a listáját, akik a számukra létrehozott oltóközpontokban szeretnék megkapni az oltást. A listákon korcsoportok szerint - 55 éven aluliak és 55 éven felüliek - kell feltüntetni a neveket.

"A folyamat hozzávetőlegesen egy hétig tart majd, a tanügyi alkalmazottak elsőbbségi oltását biztosító oltóközpontok helyszínei már ismertek" - áll a minisztérium közleményében.

Ez idáig 42 ezer tanügyi dolgozó kapta meg a koronavírus elleni oltást, közülük 21 ezren a második dózist is. Ebben a számban nincsenek benne azok az egyetemi tanárok, akik az egészségügyben is dolgoznak, és ebben a minőségükben kapták meg az oltást.

Eddig 128.817 tanügyi alkalmazott regisztrált az oltási platformon - derül még ki a szaktárca közleményéből. AGERPRES/(RO - szerző: Roberto STAN, szerkesztő: Cătălina MATEI; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.