Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, december 4. /Agerpres/ - Klaus Iohannis államfő pénteken úgy nyilatkozott: a parlamenti választásokat követően személyesen fogja vezetni a demokratikus és reformpárti erők összefogására irányuló törekvéseket.

'Négy választásmentes év következik, tehát történelmi esélyünk van egy stabil kormányra, amely gyakorlatba ülteti azokat a folyton halogatott reformintézkedéseket, amelyek elengedhetetlenek a fejlődés szempontjából. Hogy ez megvalósulhasson, a december 6-i szavazás eredménye egy szilárd többség kialakulása kell hogy legyen, amely akar és képes a románok érdekében dolgozni' - mondta a Cotroceni-palotában az államfő.

Iohannis azt mondta, december 6-án Románia végleg elválhat azoktól, akik miatt az ország alulfejlett volt, és akik le akarták téríteni európai, demokratikus útjáról.

'Személyesen fogom vezetni a Románia haladását szolgáló demokratikus és reformpárti erők összefogására irányuló törekvéseket' - ígérte az államfő, aki ismételten szavazásra buzdította az állampolgárokat.
AGERPRES/(RO - szerző: Oana GHIŢĂ, szerkesztő: Claudia STĂNESCU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.