Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, szeptember 18. /Agerpres/ - A koronavírusos megbetegedések számának robbanásszerű emelkedése miatt egyre több iskolát zárnak be, és térnek át az online oktatásra, ám sok helyen nincs táblagépük sem a gyerekeknek, sem a tanároknak, és nincs internethálózat sem - hívja fel a figyelmet pénteki közleményében a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI).

A szövetség szerint ilyen körülmények között sérül a gyerekek tanuláshoz való alapjoga.

Számításaik szerint több százezerre tehető azoknak a tanulóknak a száma, akik nem tudnak részt venni az online oktatásban, ugyanakkor úgy vélik: kormányprogrammal lehetne táblagépeket biztosítani, mert 'hiú remény', hogy az önkormányzatoknak lesz erre pénzük, és 'utópikus elképzelés', hogy az iskolák pályázzanak eszközbeszerzésre.

Követendő példának hozzák fel Németországot, ahol a tesztelés iskolaszinten zajlik, így azonnal kiszűrhetők az egyéni esetek.

Emlékeztetnek: a tanárok az 'első vonalban' vannak, ki vannak téve a megfertőződés kockázatának. AGERPRES/(RO - szerző: George COMAN, szerkesztő: Mariana NICA, HU - szerkesztő: ERDÉLY András)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.