Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, augusztus 8./Agerpres/ - Sürgősségi rendeletet fogadott el pénteki ülésén a kormány a közegészségügyi felügyelőknek járó pótlékokról.

A sürgősségi rendelet értelmében a veszélyhelyzet lejártáig a megyei közegészségügyi igazgatóságok igazgatótanácsainak tagjai az alapbérük 40 százalékának megfelelő pótlékban részesülnek, az ellenőrzéseket végző közegészségügyi felügyelők pedig az alapbérük 30 százalékát kitevő pótlékra jogosultak.

Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint a jogszabály egyrészt a közegészségügyi igazgatóságoknak a veszélyhelyzet idejére elrendelt intézkedések betartatásáért felelős alkalmazotti kategóriái bére közötti aránytalanságok megszüntetését célozza, másrészt pedig az indokolja, hogy az új megfertőződések számának növekedésével arányosan munkájuk mennyisége is nő.

A jogszabály ugyanakkor azt is előírja, hogy a veszélyhelyzet megszüntetéséig a túlórákat a 2020/11-es sürgősségi rendelet 8-as cikkelyének 6. bekezdésében előírtaknak megfelelően honorálják a közegészségügyi igazgatóságok szakszemélyzete esetében. AGERPRES/(RO - szerző: Dana PICIU, szerkesztő: Georgiana TĂNĂSESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.