Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, február 28. /Agerpres/ - Nyilvánvaló, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és Klaus Iohannis államfő előre hozott választásokra játszik, hisz Florin Cîţu kijelölt miniszterelnök nem változtatott sem a kormányprogramon, sem a kabinet névsorán - jelentette ki pénteken Adrian Ţuţuianu, a Pro Románia alelnöke.

Ţuţuianu szerint azt akarják, hogy Cîţu-kabinet megbukjon, és ezzel lezáruljon az előre hozott választásokhoz vezető út első szakasza. Kifejtette: bár azt ígérték, hogy a szociáldemokratákon kívül mindenki mással tárgyalni fognak a kormány támogatásáról, eddig erre nem került sor, a kormányt továbbra is kizárólag egy olyan párt képviselői alkotják, amelynek 20 százaléka van a parlamentben.

'Az a tény, hogy nem módosították sem a kormányprogramot, sem a kabinet névsorát, azt jelzi, hogy a PNL mindenáron előre hozott választásokat akar' - állapította meg Ţuţuianu.

Hozzátette a Pro Románia képviselői a kormány beiktatása ellen szavaznak, mert a PNL-nem 'sem legitimitása, sem megfelelő szakembergárdája nincs'.

Florin Cîţu kijelölt miniszterelnök pénteken benyújtotta a parlamentbe a kormányprogramot és a kabinet névsorát. Elmondása szerint a kormánynévsor megegyezik a korábbival, azzal a különbséggel, hogy a pénzügyminiszteri tisztséget Lucian Heiuş tölti be. Hozzátette: tárgyalócsoport felállításról döntöttek, amely megpróbál parlamenti többséget kialakítani a kormány beiktatásának támogatására. AGERPRES (RO - szerző: Alina NOVĂCEANU, szerkesztő: Florin MARIN, HU - szerkesztő: ERDÉLY András)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.