Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, január 25./Agerpres/ - Sehogyan sem fejeződhet be a következő hat esztendőben a Comarnic-Brassó autópálya - jelentette ki szombaton Victor Ponta, a Pro Románia elnöke, aki hozzátette: az Orban-kabinet 'stupid módon'minden eddigi procedúrát eltörölt.

Emlékeztetett arra, hogy 2014-ben az összes technikai és pénzügyi eljárás be volt fejezve, már csak a kivitelezési szerződést kellett volna aláírni három európai vállalattal úgy, hogy a befejezési határidő 2018 júniusa volt, azonban Traian Băsescu akkori akkori államfő feljelentést tett az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA), akik ugyan semmi törvénytelenséget nem találtak, de a megvalósítás elmaradt.

Nemrég az Orban-kabinet 'stupid módon'minden eddigi procedúrát eltörölt, úgyhogy most 'nulláról kell elölről kezdeni mindent' - írja szombati Facebook-bejegyzésében a Pro Románia elnöke.

Ponta számítása szerint a dokumentumok előkészítése 18, a licit lebonyolítása és a tervek kidolgozása újabb 18, a kivitelezés pedig legalább 36 hónapba telik, amiből az következik, hogy a pálya nem épülhet meg hat évnél hamarabb.

Ludovic Orban miniszterelnök egy héttel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy január végére - február elejére a kormány döntést hoz a Comarnic-Brassó autópálya befejezéséről, és hozzátette: véleménye szerint a projektet költségvetési finanszírozással kell folytatni. AGERPRES/(RO - szerző: Roberto STAN, szerkesztő: Marius FRĂŢILĂ; HU - szerkesztő: ERDÉLY András)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.