Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Nagyvárad, november 25. /Agerpres/ - Nem csak aggasztóak, hanem egyenesen 'borzasztóak' a családon belüli erőszakra vonatkozó statisztikai adatok - mondta Biró Rozália RMDSZ-es parlamenti képviselő hétfőn, a nők elleni erőszak világnapján.

Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján Biró Rozália ismertette az adatokat, melyek szerint 2018-ban 38.445 családon belüli erőszakos cselekedetről érkezett jelentés a rendőrséghez, de a gyakorlat arra enged következtetni, hogy háromszor több ilyen eset van, amely soha nem jut a hatóságok tudomására.

'A több mint 38.000 esetből csak 3,5%-ban lesz bírósági ügy, tehát 1300 agresszor ellen emeltek vádat' - mondta a képviselő, aki szerint ezek a számadatok egyrészt a vonatkozó törvények hiányosságaira, másrészt a lakosság mentalitására is rávilágítanak.

Az Eurobarométer 2016-os felmérése szerint a román állampolgárságú alanyok 55%-a úgy vélte, hogy a nemi erőszak olykor indokolt, és minden ötödik válaszadó volt azon az állásponton, hogy a nemi erőszakot nem kellene büntetni.

2019 első félévében 946 nemi erőszakról, 112 halálos kimenetelű bántalmazásról és 19.851 családon belüli erőszakos tettről érkezett jelentés. Egy héten átlagosan három kiskorú lányt erőszakol meg vagy molesztál szexuálisan valamely családtagja.

Biró Rozália arra hívta fel a figyelmet: a családon belüli erőszak nem magánügy, az egész társadalomnak fel kell lépnie ellene. Ezért konkrét lépéseket kell tenni a jelenség visszaszorítása érdekében, nyomatékosította az RMDSZ-es politikus.

Az RMDSZ Nőszervezete már harmadik éve vállal aktívan részt a családon belüli erőszak elleni harcban. Az érdeklődők a neeem.ro oldalon tudhatnak meg többet a kezdeményezésről.
AGERPRES/(RO - szerző: Eugenia PAŞCA; szerkesztő: Marius FRĂŢILĂ, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.