Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, november 14./Agerpres/ - Az elmúlt három évben két költségvetés alapján irányították az országot: az egyik a parlament által is ismert változat volt, a másik a "helyi kiskirályok" finanszírozását szolgálta - nyilatkozta csütörtökön Florin Cîţu pénzügyminiszter.

A tárcavezető azt mondta, a legpesszimistább várakozását is felülmúlta az, amit a minisztériumnál talált mandátuma átvételekor.

"Mint kiderült, nemzetközi partnereink sem ismerték a valós helyzetet, mivel olyan információk keringtek, amelyek nem voltak reálisak. A következtetés az, hogy az elmúlt három évben két költségvetés alapján vezették Romániát: az egyik a parlament elé vitt változat volt, amelyet sem a miniszterelnök, sem a pénzügyminiszter nem vállalt fel, és volt egy másik változat, amelyikben a valós információk voltak, és amelyet a helyi kiskirályok finanszírozására és egyebekre használtak. Ez ugyanaz a módszer, amelyet Al Capone is alkalmazott, akinek két nyilvántartása volt: az egyik az adóhivatalnak szólt, a másik pedig a sajátja volt" - fogalmazott.

Cîţu hozzátette, a Szociáldemokrata Párt (PSD) számos gazdasági intézkedést hozott az elmúlt három évben, és minden alkalommal "tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígért", a valós helyzet azonban sokkal súlyosabb. "Az általunk végzett kivizsgálás másik következtetése az, hogy mindent, ami az elmúlt három esztendőben történt, előre kiterveltek" - nyomatékosította a miniszter.

A tárcavezető szerint az elmúlt három évben a kormány tetszés szerint, sokszor önkényes módon módosított a költségvetés adatain. "Azért tették, hogy leplezzék a törvénytelenségeket, azt, hogy az állami költségvetés a gazdaság fenntartására szolgáló eszközből a párt érdekeit szolgáló eszközzé vált a kezük alatt. Ennél egyszerűbb magyarázatot nem látok" - mondta.

Florin Cîţu rámutatott, év elején mindig rendjénvalónak tűnt a költségvetés, volt pénz befektetésekre és egyéb célokra, "a költségvetés-kiigazítások alkalmával azonban vették ezeket a pénzeket, és a pártérdekeknek megfelelően osztották szét". A miniszter szerint mindez nem lett volna lehetséges, ha nem lett volna "cinkos" ebben az Országos Statisztikai és Előrejelzési Bizottság. "Jelen pillanatban vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy panaszt tegyünk az illetékes bűnüldöző szerveknél szervezett bűnözői csoport létrehozása miatt" - hangoztatta a pénzügyminiszter. AGERPRES/(RO - szerző: George BĂNCIULEA, szerkesztő: Andreea MARINESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.