Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, november 9./Agerpres/ - Szombat reggel 7 órakor véget ért az államfőválasztás első fordulóját megelőző kampány, amely október 12-én kezdődött.

A hatályos törvények értelmében a kampánycsend beállta után tilos bármilyen formában kampány jellegű üzenetet közvetíteni.

A szavazás napján, a voksolás befejezése előtt tilos exit-poll eredményeket ismertetni.

Az államfőválasztáson 14 jelölt indult.

A külföldön élő román állampolgárok péntektől kezdődően három napon át leadhatják voksukat. Emellett ez alkalommal azt is kérhették, hogy levélben szavazhassanak. A www.votstrainatate.ro weboldalon közzétett adatok szerint 43.003 külföldön élő román állampolgár választotta ezt a lehetőséget.

Vasárnap 18.748 szavazókörzetet nyitnak meg az országban.

Amennyiben a jelöltek közül egyik sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének voksát, november 24-én második fordulóra kerül sor. Ezen az első két helyezett vesz részt, és az a jelölt nyer, aki megszerzi az érvényes szavazatok többségét. Az államfő mandátuma öt évre szól.

A második fordulót megelőző választási kampány november 15-én kezdődik és november 23-án 7 óráig tart. AGERPRES/(RO - szerző: Florentina PEIA, szerkesztő: Claudia STĂNESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.