Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, november 8./Agerpres/ - Az államfőválasztás második fordulójára szóló 2000 levélszavazatot regisztrált az Állandó Választási Hatóság (AEP) - közölte Anamaria Revnic-Călugăriţa szóvivő.

A szóvivő szerint a második fordulóra érvényes borítékokat csak november 24-én, a 21 órai urnazárás után fogják felbontani. Hozzátette, amennyiben olyan jelöltet jelöltek be a szavazólapon, aki nem szerepel a második fordulóba jutott két jelölt között, a voksot érvénytelennek nyilvánítják.

Anamaria Revnic-Călugăriţa rámutatott, azoknak a külföldön élő román állampolgároknak, akik a levélszavazást választották, egyszerre küldték el mindkét forduló szavazólapjait, mivel - érvelt a szóvivő - a két forduló között nem lett volna idő eljuttatni a második fordulós borítékot. Így ezek a választópolgárok tulajdonképpen két egyforma szavazólapot kaptak kézhez, a második fordulóra szóló boríték visszaküldésével azonban várniuk kellett volna addig, amíg kiderül, hogy melyik két jelölt jut a második körbe.

A szóvivő leszögezte, hogy a levélszavazással kapcsolatos utasítások nagyon világosak. Azok, akik már beküldték a borítékokat a második fordulóra, nem szavazhatnak még egyszer - nyomatékosította. AGERPRES/(RO - szerző: Iulia CARCIOG, szerkesztő: Claudia STĂNESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.