Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, november 3. /Agerpres/ - Az Országos Gyermekjogvédelmi és Örökbefogadási Hatóság (ANPDCA) központosított adatai szerint az első félév végén 16.453 olyan gyermek volt országszerte, akinek mindkét szülője külföldön dolgozott, számuk 2018 első félévéhez képest 1.159-cel (8,7%) csökkent, ugyanakkor 91.345-re (-4%) csökkent a gyerekek száma, akiknek egyik, vagy mindkét szülője külföldön vállalt munkát.

A 16.453 gyerekből 15.247-et rokonok felügyeletére bízták a külföldön dolgozó szülők, a többiek pedig bekerültek az állami gyermekvédelmi rendszerbe, hivatásos nevelőszülőknél, gyermekotthonokban, vagy más családoknál helyezték el őket.

Az adatok értelmébn 63.169 gyereknek volt az egyik szülője külföldön (722-vel kevesebbnek, mint 2018 júniusának végén), közülük 60.747-en rokonok felügyelete alatt voltak. 1443 gyermek volt állami védelem alatt, azaz hivatásos nevelőszülőknél, gyermekotthonokban, vagy más családoknál helyezték el őket.

2019. június végén 11.723 olyan gyermek volt nyilvántartásban, akik esetében az egyedüli családfenntartó vállalt munkát külföldön, míg tavaly az első félév végén számuk 13.088 volt. Közülük 10.115 gyermek rokonoknál lakott.

Az állami gyermekvédelmi rendszerben összesen 3.870 kiskorú volt június végén, közülük 658-at hivatásos nevelőszülőnél, 784-et otthonokban, 2.195-öt rokonoknál, 233-at pedig más családoknál, vagy személyeknél helyeztek el az illetékes hatóságok.
AGERPRES/(RO - szerző: Nicoleta GHERASI, szerkesztő: Andreea MARINESCU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.