Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, szeptember 19. /Agerpres/ - Miután tönkretette a romániai igazságszolgáltatást, most arra kérik fel Laura Codruţa Kövesit, hogy az európai igazságszolgáltatást is tegye tönkre - jelentette ki Călin Popescu Tăriceanu arra reagálva, hogy az uniós tagállamok kormányainak állandó képviselőiből álló bizottság ( COREPER) Laura Codruţa Kövesit támogatja az Európai Ügyészség (EPPO) élére.

A Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke szerint a COREPER választása kizárólag politikai szempontok alapján esett Kövesire, döntése alapját nem képezte a jelölt szakmai teljesítménye. 'Ismét azt a kettős mércét alkalmazzák, amit mindig: ami nem szabad nekünk, az teljesen elfogadható Brüsszelben. Hogy büszke vagyok-e arra, hogy egy román kerül ebbe a tisztségbe? Büszke vagyok. Ugyanolyan büszke vagyok, mint amikor Anglia királynője sétáltatta kocsiján Ceauşescut. Akkor fiatal voltam, 26 éves, de nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy miként képes a szabad világ egy ilyen gyűlöletes diktátorral tiszteletteljesen viselkedni, hogyan tudott a brit sajtó ódákat zengeni a zsarnokról, hogyan tudtak a brit akadémiák az analfabéta Elena 'Codoi' Ceauşescura titulusokat aggatni...Érettebb koromban jöttem rá a válaszra. A briteket nem Ceauşescu személyisége bűvölte el. Ők milliárdokat akartak kihúzni Romániából bizonyos szektorokon keresztül. Persze, később a saját bőrükön kellett megtapasztalniuk, hogy olyan alakkal, mint Ceauşescu, nem lehetett üzletelni, de ez már más történet' - írta Tăriceanu a Facebookra.

Az ALDE vezetője szerint a történelem megismétlődik, és az EU olyan embert készül kinevezni egy maximális felelősséget igénylő funkcióba, aki 'karrierje során mindent bizonyított, csak felelősséget nem.'

'Arra nem vagyok büszke, hogy Laura Codruţa Kövesi jelölése valójában a középszerűség, a szolgalelkűség, a kétszínűség diadala, az okkult hatalmak győzelme a jogállam fölött. A bukaresti demokrácia ellen használt eszközt most Brüsszelbe költöztetik, és ugyanúgy fogják felhasználni. Hiába kongattuk meg a vészharangot, az európai vezetőknél süket fülekre talált, akárcsak azoknak a segélykiáltása, akik Laura Codruţa Kövesi visszaélései miatt kerültek börtönbe. Miután tönkretette a romániai igazságszolgáltatást, most arra kérik fel, hogy az európai igazságszolgáltatást is tegye tönkre. Unió vezetői, ne mondjátok, hogy én nem szóltam!' - olvasható Tăriceanu bejegyzésében.
AGERPRES/ (RO - szerző: Cătălina MATEI, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.