Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, szeptember 17./Agerpres/ - In rem, azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló eljárást indított a legfőbb ügyészség azzal kapcsolatban, ahogyan a Mina Minovici Országos Igazságügyi Orvostani Intézet (INML) szakemberei elvégezték a DNS-vizsgálatot azokon az Alexandra Măceşanunak tulajdonított csontmaradványokon, amelyeket Gheorghe Dincă caracali házának udvarán, egy hordóban találtak.

Az AGERPRES hírügynökség érdeklődésére a legfőbb ügyészség közölte: bűnpártolás és hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomoznak.

Bogdan Licu ügyvivő főügyész elmondta: az eljárást Alexandru Cumpănaşu, az áldozat nagybátyának feljelentése nyomán indították.

Szeptember 2-án a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) az igazságügyi orvostani intézet jelentésére hivatkozva bejelentette, hogy a Gheorghe Dincă otthonában a fémhordóból származó hamuban található csonttöredékek 99,93%-os valószínűséggel Alexandra Măceşanutól származnak.

Gheorghe Dincă a kihallgatások során beismerte, hogy július 25-én megölte a 15 éves Alexandra Măceşanut, majd elégette a holttestet. Állítása szerint ő ölte meg a 18 éves Luiza Melencut is, aki idén áprilisban tűnt el.
AGERPRES / (RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, szerkesztő: Georgiana TĂNĂSESCU; HU - szerkesztő: ERDÉLY András)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.