Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, szeptember 12. /Agerpres/ - Teodor Meleşcanu szenátusi elnök szerint már eleve 'vesztett ügy' a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnökének azon szándéka, hogy az alkotmánybírósághoz forduljon a szenátus élére való megválasztása kapcsán, mivel az eljárás nem sértette a felsőház szabályzatát.

'Véleményem szerint már eleve vesztett ügy, mivel a héten (kedden -szerk. megj.) lezajlott választásokon nem sérült a szenátus statútuma és szabályzata, tehát semmiféle probléma nincs. Az esetre léteznek precedensek. Tăriceanu úr öt évig volt a felsőház elnöke. Első mandátumát úgy szerezte meg, hogy bár liberális volt, a szociáldemokrata frakció őt javasolta a tisztségre, amely Crin Antonescu lemondásával megüresedett. A 2016-os választások után pedig ugyanez volt a forgatókönyv. Szerintem nincs semmiféle logikája annak, hogy egy frakció nem javasolhat valakit a frakción kívülről' - fejtette ki Meleşcanu csütörtökön a szenátusban.

Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke kedden kijelentette, az alkotmánybírósághoz fordul, mivel szerinte Teodor Meleşcanunak a szenátusi elnöki tisztségbe való megválasztása a házszabályzat megszegésével történt.

A jelöltek között ugyanis ketten is az ALDE tagjai voltak (az ALDE által támogatott Ion Popa, illetve a PSD által támogatott Teodor Meleşcanu), ami szabályellenes, mert minden párt csak egy házelnököt javasolhat, magyarázta Tăriceanu.
AGERPRES/(RO - szerző: Livia POPESCU, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.