Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, szeptember 12. /Agerpres/ - Klaus Iohannis államelnök csütörtökön felszólította Viorica Dăncilă kormányfőt, hogy járuljon a parlament elé és kérjen bizalmi szavazatot kormányának.

'Miniszterelnök-asszony, egyenesen, és itt, a nyilvánosság előtt megmondom önnek: Románia parlamentje elé kell járulnia és bizalmi szavazatot kell kérnie kormánya számára! Másként a dolgokat nem lehet megoldani' - nyomatékosította az államelnök a Cotroceni-palotában tartott sajtónyilatkozatában.

Iohannis nyilatkozatában kitért arra is, hogy miért utasítja el az új miniszteri kinevezési javaslatokat, és ezzel együtt a kormányátalakítást, amit Dăncilă javasolt.

'A mostani kormányátalakítás, amit elutasítok, valami újdonsággal jön. Durván alkotmányba ütközik, mivel a Liberálisok és Demokraták Szövetsége kilépett a kormánykoalícióból. Tehát semmi kétség sem férhet hozzá: a kormánynak kérnie kell a parlament bizalmi voksát!' - mondta Iohannis.

Az elnök szerint 'látszik, hogy a kormányfő asszony fél a bizalmi szavazástól és megpróbálja húzni az időt'.

'Látszik ugyanakkor az is, hogy a Szociáldemokrata Párt foggal-körömmel kapaszkodik a hatalomba, késleltet egy olyan eljárást, amelyet pedig az alkotmány világosan megkövetel. Megismétlem: egyetlen új miniszter kinevezését sem fogom jóváhagyni egészen addig, amíg a bizalmi szavazat meg nem születik a parlamentben!' - szögezte le Klaus Iohannis.
AGERPRES/(RO - szerző: Oana GHIŢĂ, szerkesztő: Florin MARIN, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.