Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Szatmárnémeti, augusztus 25. /Agerpres/ - Viorica Dăncilă kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, vasárnap a Szatmár megyei Ráksa (Racşa) községben indította el aláírásgyűjtési kampányát az államelnöki választásokon való jelöltetéséhez, ahol a helyiek kenyérrel és sóval, és egy pohár hagyományos pálinkával várták.

Viorica Dăncilă kabinetének több miniszterével látogatott el Ráksa községbe, ahol Toma Betea polgármester fogadta népviseletbe öltözött gyerekek körében.

A PSD államelnökjelöltje a helyiek közé vegyült, többet megölelt és beszélgetett velük. A szociáldemokrata küldöttséget helyiek kenyérrel és sóval, és egy pohár hagyományos pálinkával várták.

Dăncilă megköszönte a vendégfogadást, és azt mondta, hogy az emberek között jól érzi magát.

Később a jelenlevők aláírták a jelölt támogatói listát, elsőként maga Toma Betea elöljáró, majd Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, a PSD ügyvezető elnöke, Petre Daea mezőgazdasági miniszter, Gabriel Leş védelmi miniszter és Sorina Pintea egészségügyi tárcavezető. AGERPRES / (RO - szerző: Sebastian OLARU, szerkesztő: Antonia NIŢĂ, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.