Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, augusztus 12. /Agerpres/ - Elfogadta hétfői ülésén a kormány azt a rendeletet, amely megtiltja, hogy vezetés közben mobiltelefont vagy bármilyen más, szöveg, fotó- vagy videóanyag rögzítésére vagy lejátszására alkalmas eszközt tartson a kezében a jármű sofőrje.

Nelu Barbu kormányszóvivő úgy nyilatkozott: a KRESZ-t módosító javaslat a belügyminisztérium indítványára született meg, a jelenleg hatályban lévő jogszabály ugyanis csak a mobiltelefonozást tiltotta vezetés közben. Az új szabály áthágása bírsággal büntetendő, azon járművek vezetőinek esetében is, amelyekhez nem szükséges járművezetői engedély. Az új előírások be nem tartása esetén 4-5 büntetőponttal sújtják a gépkocsivezetőket, ha pedig más szabálytalanságot is elkövet a sofőr, 30 napra bevonhatják a jogosítványát.

A jogszabály a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított 60 nap múlva lép érvénybe. Addig a közúti rendőrség tájékoztató kampányt szervez az új szabályokról.

A belügyminisztérium szerint a szigorításra azért van szükség, hogy csökkentsék a mobil eszközök okozta figyelemmegoszlás miatt bekövetkező közúti balesetek számát. Ez ugyanis a leggyakoribb a közlekedés biztonságát veszélyeztető tényezők között.
AGERPRES/(RO - szerző: Daniel FLOREA, szerkesztő: Claudia STĂNESCU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.