Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, augusztus 10. /Agerpres/ - Megközelítőleg 20 ezer személy gyűlt össze tüntetni szombat estére a fővárosi Victoriei térre, a kormány épülete elé.

Az elmúlt órákban jelentősen nőtt a tüntetők száma, így a hatóságok lezárták a közlekedést a Victoria-palota előtt.

A csendőrök által kora délután felállított biztonsági kerítést ismét elmozdították a kormány székhelyének irányába, az épület előtt pedig csendőrségi kordon áll.

A csendőrségi erőket ugyanakkor megerősítették azon a környéken.

Georgian Enache, Román Csendőrség szóvivője korábban kijelentette, mindeddig nem történtek súlyos incidensek.

A csendőrség által felállított szűrőpontokban két személyt füleltek le, akiknél kés volt, illetve egy harmadikat, akinél pirotechnikai eszközöket találtak. Egy másik személyre, aki súlyosabb vitába keveredett a rend őreivel, bírságot róttak ki.

Georgian Enache megköszönte a szervezőknek az eseményen tanúsított megértést és nyitottságot.

Hangsúlyozta azonban, hogy a tüntetésnek 22 óra 15 perckor véget kell érnie, eddig engedélyezték ugyanis az eseményt a hatóságok a szervezők kérésére.

A csendőrök a környéken maradnak, amíg a tömeg eloszlik a térről. AGERPRES/(RO - szerző: Sorin PENEŞ, szerkesztő: Florin MARIN, HU - szerkesztő: VALKAI Krisztina)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.