Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Brăila, május 17./Agerpres/ - Radu Ştefan Oprea üzleti környezetért felelős miniszter szerint már aláírták az első kétszáz szerződést az idei Start-up Nation programba keretében.

A tárcavezető egy brăilai eseményen azt mondta, a Start-up Nation programban benyújtott üzleti tervek közül 9.814-et ellenőriztek ez idáig, 7.826-ot elfogadtak, 731-et elutasítottak, 1.257 esetében pedig tisztázásra szorul néhány tényező.

"Május 31-éig lezárul az üzleti tervek ellenőrzésének szakasza. Közben május 6-án már elkezdődött a szerződések aláírása, a folyamat egész júniusban tart majd. Országos szinten mintegy kétszáz szerződést írtak alá eddig" - mondta Oprea.

Az üzleti környezetért felelős miniszter úgy véli, sikerként könyvelhető el a Start-up Nation program, hiszen elérték vele a kitűzött célt.

"Egy nemrég végzett felmérés szerint tízből hat fiatal vállalkozást kíván indítani. Amikor a Start-up Nation először elrajtolt, ez a szám a nullához közelített, a kormányzati program tehát elérte a célját, sikertörténetről beszélhetünk, mert egyre erősebb a vállalkozókedv Romániában" - nyomatékosította. AGERPRES/(RO - szerző: Ecaterina IGNAT, szerkesztő: Marius FRĂŢILĂ; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.