Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, március 29. /Agerpres/ - A büntető törvénykönyvek tervezett módosításai súlyos akadályokat gördítenek majd a korrupciós tettek kivizsgálásának útjába, és segíteni fognak egyes személyeket, hogy megszabaduljanak a büntetőjogi felelősségrevonástól, mondta csütörtök este Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt főügyésze.

A bírák és ügyészek által elkövetett visszaélésekkel kapcsolatban Kövesi úgy nyilatkozott, ezeket a tetteket a bírói testületeknek kell megállapítaniuk. 'Jelen pillanatban nem tudok jogerős ítéletről. DNA-főügyészi mandátumom alatt több mint hetven bíró és ügyész ellen emeltek vádat, többek közt hivatali visszaélés miatt. Én voltam az első, aki ilyen esetekben felléptem és értesítettem a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsot vagy az Igazságügyi Felügyeletet' - mondta Kövesi csütörtök este, miután hat órán keresztül hallgatták ki az igazságszolgáltatásban elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyészségen (SIIJ).
AGERPRES/( RO - szerző: Eusebi MANOLACHE, szerkesztő: Mihai SIMIONESCU, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.