Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, november 22./Agerpres/ - Ezen a héten nem lesz több minisztercsere - nyilatkozta csütörtökön Klaus Iohannis államfő, hozzátéve, hogy csak a december 1-jei román nemzeti ünnep után dönt a regionális fejlesztési és a szállításügyi miniszteri tisztségre tett újabb jelölésekről.

"Két nappal a kormányátalakítás után kaptam egy újabb kormányátalakítási javaslatot. Ez nem jó előjel" - fogalmazott az elnök, hangsúlyozva, két év sem telt el azóta, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) kormányt alakított, és a jelenlegi már a harmadik kabinet, amely tisztségben van.

Iohannis számításai szerint 70 politikus fordult meg eddig a PSD-ALDE-kormányokban.

"Így nem lehet kormányozni. Nem lehet egész nap cserélni a minisztereket. Én nem vagyok hajlandó hozzájárulni ehhez a körhintához hasonlítható kormányzáshoz. (...) Ezen a héten nem lesz több minisztercsere, a ma kézhez kapott javaslatot legkorábban a december elsejei nemzeti ünnep és centenáriumi ünnepségek után fogom megvizsgálni" - nyomatékosította az államfő.

Iohannis azzal indokolta a halasztást, hogy a "nemzeti ünnepnek is meg kell adni a kellő tiszteletet". "Ünnepeljük meg a centenáriumot úgy, ahogyan illik, és utána majd visszatérhetünk a mindennapi cirkuszhoz" - fogalmazott.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, Lucian Şova szállításügyi miniszter lemondását is csak december 1-je után hagyja jóvá.

"Biztosíthatom önöket arról, hogy mindezzel nem nehezítem meg a kormány munkáját. Tudom, egyesek azt állítják, hogy ezzel akadályozom a kabinet tevékenységét, de szó sincs erről. A kormány teljes, nyugodtan dolgozhat" - mondta még az államfő.

Viorica Dăncilă miniszterelnök a PSD Országos Végrehajtó Bizottságának (CExN) szerda esti ülése után közölte, hogy az alakulat Lia Olguţa Vasilescut javasolja a regionális fejlesztési és közigazgatási, Mircea Drăghici-ot pedig a szállításügyi minisztérium élére. A PSD vezetőtestülete azt követően ült össze ismét szerdán, hogy egy nappal korábban Klaus Iohannis államfő elutasította Ilan Laufer, illetve Lia Olguţa Vasilescu kinevezését a regionális fejlesztési, illetve szállításügyi miniszteri tisztségbe. A CExN ugyanakkor lemondásra szólította fel Lucian Șova szállításügyi és Paul Stănescu fejlesztési minisztert. Előbbi csütörtökön benyújtotta lemondását, utóbbi szerda este azt mondta, "kiértékeli saját tevékenységét, és levonja a következtetéseket". AGERPRES/(RO - szerző: Cătălina MATEI, szerkesztő: Georgiana TĂNĂSESCU; HU - szerkesztő: LIBEG Zsuzsanna)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.