Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, július 20. /Agerpres/ - Kihirdette Klaus Iohannis pénteken az igazságszolgáltatás megszervezésére vonatkozó 2004/304-es törvényt módosító jogszabályt - közölte az AGERPRES hírügynökséggel az Államelnöki Hivatal.

Iohannis csütörtökön közölte, hogy kénytelen kihirdetni az igazságszolgáltatás megszervezésére vonatkozó, 2004/304-es törvényt módosító jogszabályt, miután kimerítette a fellebbezési lehetőségeket, de kéri a parlamentet, hogy az őszi ülésszakban vegye ismét napirendre az igazságügyi törvényeket.

'Egyértelmű, hogy a parlamentnek sürgősen felül kell vizsgálnia az igazságügyi törvényeket és javítania kell rajtuk. Románia az Európai Unió teljes jogú tagja, és ebből a státusából következik egy sor kötelezettsége is, többek közt az, ami az igazságszolgáltatás működésére vonatkozik, vagyis arra, hogy a romániai igazságszolgáltatásnak az európai igazságszolgáltatásba integráltan kell működnie. Elfogadhatatlan, hogy az európai normáknak ellentmondó igazságügyi rendszert építsünk ki. Elfogadhatatlan, hogy az európai értékeket semmibe vevő igazságügyi rendszert építsünk. Márpedig a Velencei Bizottság következtetéseinek figyelmen kívül hagyása pontosan ezt jelentené: Románia tényleges eltávolodását az euurópai alapértékektől' - mondta az államfő a Cotroceni-palotában tartott csütörtöki sajtótértekezletén.

Felidézte, hogy az említett törvényeket több ízben visszaküldte a parlamenthez, normakontrollt kért az alkotmánybíróságtól és a Velencei Bizottság véleményét is kikérte.

'A fellebbezés minden lehetséges módjának kimerítése után Románia elnökének kötelessége kihirdetni a törvényeket. Jelenleg az igazságszolgáltatás megszervezésére vonatkozó 2004/304-es törvényt módosító jogszabály vonatkozásában sajnos a rendelkezésemre álló minden alkotmányos eszközt kimerítettem, így alkotmányos kötelességem kihirdetni ezt a törvényt. De ez távolról sem jelenti azt, hogy ennek a törvénynek az útja ezzel véget ért. Szó se róla. Románia Alkotmánya által biztosított hatásköröm révén nyomatékosan felszólítom Románia Parlamentjét, hogy az őszi ülésszak megkezdése után azonnal vegye napirendjére ezt a jogszabályt, és javítson rajta' - mondta csütörtökön Iohannis.
AGERPRES/(RO -szerző: Alina NOVĂCEANU, szerkesztő: Florin MARIN, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.