Vezi mai mult
Vezi mai putin

Urmareste

Modifică dimensiunea fontului:

Bukarest, május 2. /Agerpres/ - Megkezdődött a büntetőjogi eljárás Sebastian Vlădescu volt pénzügyminiszter ellen. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) egymillió eurós óvadékot szabott ki az ügyében - közölte az intézmény.

Az AGERPRES hírügynökséghez eljuttatott közlemény szerint a volt minisztert vesztegetés két rendbéli elfogadásával és folytatólagosan elkövetett, befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják. Az ügyészség egymillió eurós óvadékot szabott ki rá, ezt tíz napon belül kell a DNA rendelkezésére bocsátani.

Az ügyészek szerint 2005 és 2014 között több romániai befolyásos személy egy megállapodás alapján összesen körülbelül húszmillió eurót kapott egy külföldi vállalattól. Cserében biztosították, hogy az illető vállalatot bízzák meg a Bukarest és Konstanca között vezető vasútvonal felújításával, illetve hogy a számlákat időben kiegyenlítik és a vállalat megkapja egy másik, szintén általa kijavított vasútvonal felújítása után elmaradt áfahátralékot is.

Amint a vállalat megkapott egy-egy összeget a román államtól (közvetve a román állami vasúttársaságtól), százalékot fizetett belőle a gyanúsított személyeknek.

Ugyanabban az ügyben bűnvádi eljárás folyik befolyással való üzérkedés miatt Cristian Boureanu volt képviselő, Mircea-Ionuţ Costea volt pénzügyminisztériumi hivatalnok, Mihaela Mititelu, a román állami vasúttársaság (CN CFR) vezetőségéhez közel álló személy, valamint Constantin Dascălu szállításügyi államtitkár ellen, vesztegetés elfogadása miatt.

A DNA szerint Vlădescu 2008-2009 között közel egymillió eurót, 2010-2013 között 2.182.000 eurót kapott vesztegetésként.
AGERPRES/(RO-szerző: George ONEA, szerkesztő: Florin MARIN, HU - szerkesztő: TOFÁN Imola)

Conținutul website-ului www.agerpres.ro este destinat exclusiv informării publice. Toate informaţiile publicate pe acest site de către AGERPRES sunt protejate de către dispoziţiile legale incidente. Sunt interzise copierea, reproducerea, recompilarea, modificarea, precum şi orice modalitate de exploatare a conţinutului acestui website. Detalii în secţiunea Condiții de utilizare. Dacă sunteţi interesaţi de preluarea ştirilor AGERPRES, vă rugăm să contactați Departamentul Marketing – marketing@agerpres.ro.

Utilizarea secţiunii Comentarii reprezintă acordul dumneavoastră de a respecta termenii şi condiţiile AGERPRES în ceea ce priveşte publicarea comentariilor pe www.agerpres.ro.

Monitorizare
Setări

DETALII DESPRE TINE

Dacă ai cont gratuit te loghezi cu adresa de email. Pentru a crea un cont gratuit accesează secțiunea “Crează cont”.

Dacă ai cont plătit te loghezi cu username. Pentru a vă crea un cont plătit vă rugăm să contactați:

Dacă nu puteți vizualiza această știre, contactați echipa AGERPRES pentru a vă abona la fluxurile de știri.